Először kerül megrendezésre a Szent Iván-Napi Nyitott Kert
Pezsgőkóstoló, Nia-tánc, dobshow és sámándobos ritmusok: napforduló Tarcalon vonzó programokkal
Június 25-én mindenki előtt megnyitja kapuit a Katica Vendégház: a nyári napfordulót nyitott kerttel, pezsgőkóstolóval, aromaterápiás és táncos programmal köszöntik Tokaj-Hegyalján, este dobshow és egy különleges sámándobos tűzgyújtás keretében kenyér-bor szertartás tölti fel energiával a látogatókat.
A nyári napfordulót mióta világ a világ, ünneplik az emberek – még jóval a kereszténység megjelenése előtt is már szokás volt tűz mellett átvirrasztani az év legrövidebb éjszakáját. Az ünnephez számos hiedelem is kapcsolódik: a természet erejére támaszkodva egészség- és szerelemvarázsló céllal is rendezték elődeink. A tarcali Katica Vendégházban most ezeket az ősi rituálékat is szeretnék feleleveníteni június 25-én a Szent Iván-Napi Nyitott Kert eseményen, de ennél sokkal többet is kínálnak. Mindenekelőtt kora délutántól a vendégház kertjét megnyitják a látogatók előtt, akik a helyi ételek mellett tokaji borokkal is töltekezhetnek.
„A Katica kertjének alapvetően van egy olyan kisugárzása a hely szelleme, a „terroir” okán is, amely pihentetőleg hat a vendégekre. Ezt számtalanszor láttam és tapasztaltam már az elmúlt 7 év alatt a megszálló vendégeimen. Ezért úgy gondolom, ha valaki csak az egyik vagy a másik programra tér be, vagy csak relaxálna, inna egy pohár bort, és enne hozzá egy finom sajttálat, máris áthatja majd a nyugalom, és feltöltődve fog távozni.” – mondta el Palásthy Katalin, a Katica Vendégház tulajdonosa és az esemény főszervezője.
Délután 2-kor veszi kezdetét az esti fő attrakcióra való ráhangolódás: Takács Zsófia Nia-tánc tanár és aromaterápiás szakember vezetésével az érdeklődők elkészíthetik saját illóolajukat, illetve a test-lélek-szellem-érzelem négyesre ható tánccal szabadulhatnak meg a mindennapi stressztől.
„Lehetőség lesz kipróbálni, hogy az illóolajok esszenciális hatóanyaga miként segít jobban átélni az örömérzetet, elengedni gyorsan a problémákat, és könnyeden, energiadúsan megélni saját valónkat. Amit nagyon jól kiegészít a Nia-tánc. Ez utóbbit egyébként bárki kipróbálhatja, nem szükséges hozzá semmilyen tánctudás, és akkor is lehet hozzá csatlakozni, ha előtte nem vesz részt az illóolajos workshopon.”
Ezt követően hét helyi borász – Bárdos Sarolta (Tokaj-Nobilis), Berecz Stéphanie (Tokaj Kikelet Borászat), Kanczler András (Basilicus Borászat), Keresztes Ákos (Myrtus Pince), Majoros László (Majoros Birtok), Szavercsenko Jelena (Kern Pince), Tóth Máté (Gróf Dégenfeld Borászat) – tolmácsolásában ismerkedhetnek meg a látogatók a helyi buborékos tételekkel.
A teljes buborékos sor:
· Majoros & Pears Habzóbor 2019 (50% furmint-50% hárslevelű) Majoros Birtok
· Ne Habozz félszáraz sárgamuskotály habzóbor 2019 Basilicus Borászat
· Furmint Brut 2019 Myrtus Pince
· Tokaji Hárslevelű Brut Pezsgő 2019 Kern Pince
· Gróf Degenfeld Tokaji Organikus Pezsgő Extra Brut 2019 Gróf Degenfeld Szőlőbirtok
· Tokaji Pezsgő Brut 2018 Tokaj Nobilis Szőlőbirtok
· 2017 Tokaj Pezsgő Brut Tokaj Kikelet Pince
A habzóborok és pezsgők mellé Sándor Tamás Büki és Szilágyi Tibor Zempléni sajtmester készítenek harapnivalókat.
Este 7-kor kezdődik a fülnek és szemnek egyaránt élményt adó Taiko japán dobshow. A félórás program után az érdeklődők maguk is kipróbálhatják ezt a különleges művészetet. A nap zárásaként érkezik Németh Dóra Adél táltosének-mondó, aki egy nem mindennapi kenyér-bor szertartással készül. Utolsó eseményként az ilyenkor hagyományos tűzugrással erősíthetjük meg a vágyainkat.
„Ez egy örömünnep, és úgy érzem, az elmúlt időszak után szükségünk van ezt a lehető legközvetlenebb módon megélnünk. Az évkör ekkor jár a csúcsán, ekkor telik meg igazán energiával a természet is. Leghosszabb a nappal, legtöbb a fény, indul a csillagászati nyár. Mi, emberek is részesei vagyunk ennek a nagy egésznek. Az a tervem, hogy ezekkel a programokkal jobban megérezhetővé-átélhetőbbé tegyem ezt a természet erejének úgynevezett csúcsrajárását.”
A teljes program és a jegyvásárlás részletei elérhetőek itt: https://vendeghaztarcal.hu/katica-kikapcsolodas/szent-ivan-napi-nyitott-kert