HOL Magazin

Életmód. Egészség. Jólét és jóllét.

FilmProgramajánló

Ismét mozikba kerül az idén 25 éves Mátrix!

A Pannónia Movie Kft. egyetlen hét erejéig elhozza a lehetőséget arra, hogy méltó módon ünnepeljük a kultikus alkotás negyedszázados évfordulóját.

A nyár első műsorhetén, amely május 30-cal kezdődik, két fővárosi moziban kerül műsorra az 1999-es klasszikus, amely forradalmasította a filmipar pár olyan aspektusát, melyek hatása máig érezhető.

Eredetiségének megkérdőjelezése már premiere idején is téma volt, hiszen a 136 perces sci-fi mellett a virtuális valóság szimulációjának tematikájával két másik cím is foglalkozott ugyanabban az évben, méghozzá a 13. emelet és a David Cronenberg által dirigált eXistenZ – Az élet játék, ráadásul mindhárom 2 hónapon belül debütált az angol nyelvterületeken.

Egyetlen hét erejéig ismét a mozikban a 25 éves Matrix. HOL Magazin 2024.

Persze a témakör csak egy dolog, a Wachowskik a különböző képi megoldásokat sem maguktól találták ki (John Woo nagy hatással bírt rájuk), csupán olyan jól tudták felhasználni azokat, hogy joggal a Mátrix ugrik be egyből, ha az időlassítós bullett time effektre (holott pl. a Pengében is volt hasonló egy évvel korábban), vagy a képlefagyasztós, fényképezőgépek által ugyanabban a pillanatban készült felvételekkel körbemenő kameramozgásra gondolunk. Magát a bullett time kifejezés megszületését már a filmhez kötjük, és bár Hollywood is előszeretettel használta – nem csak paródiajelleggel – végül a játékiparban talált magának komoly utóéletet olyan klasszikusokkal, mint a Max Payne trilógia, vagy 2005-ből a Need for Speed: Most Wanted.

A lélegzetelállító vizuális effektusok teljesen jól öregedtek, pláne a mai, már túlhasznált CGI óceánban, amely sokszor ad ki magából rosszabbul kinéző végeredményeket, hiába telt el két és fél évtized. Épp ezért nagyvásznon máig üdítő látvány a Mátrix összes ikonikus eleme és szemmel látható részei mellett a füleinket is emlékezetesebbnél emlékezetesebb zenékkel és hangeffektekkel támadja, megannyi slágerlistákra felkerült dallal.

Egyetlen hét erejéig ismét a mozikban a 25 éves Matrix. HOL Magazin 2024.

A színészekre és a történetre aligha kell kitérni egy ilyen nagy hatású alapműnél. Folytatásai bár erősen megosztóak, a jubileumot ünneplő első részt egyöntetű szeretet övezi. Annak érdekében, hogy 2024-ben is a lehető legnagyobb élményt nyújtsa mozivásznon a 4 jelöléséből 4 Oscart kiérdemlő kultfilm, a legfrissebb 4K változatban kerül vetítésre.

Május 30-tól június 5-ig kétféle formátumban lesz lehetőség nosztalgiázni, avagy most először átélni nagyvásznon a pirulaválasztást: a Lurdy Moziban szinkronos, míg a Cinema MOM-ban feliratos előadásokra lehet jegyet váltani. Minden kedves rajongót és érdeklődőt várunk sok szeretettel.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük