Átadták a Virágos Magyarország fődíjait

Átadták a 28. Virágos Magyarország verseny négy fődíját, a Magyar Turisztikai Ügynökség két különdíját és a fővédnöki díjat, ezzel lezárult az ország legnagyobb környezetszépítő megmérettetésének idei fordulója.

A közlemény szerint a járványhelyzetre tekintettel az idén szűk körben, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) budapesti székházában tartották az ünnepélyes díjátadót. A fődíjakat Borbás Marcsi, a Virágos Magyarország Verseny fővédnöke, valamint Dömötör Tamás kormány főtanácsos, a szervezőbizottság elnöke adta át.

A 30 ezer főnél népesebb városok kategóriájában Nagykanizsa nyerte a fődíjat, a kisebb városok közül Veresegyház került ki győztesen. A kétezer lakosnál nagyobb falvak közül Etyek vehette át a díjat, a kisebb falvak közül pedig Buzsák kapta az elismerést. Az MTÜ különdíját Makó kapta a városok közül, Poroszló a falvak kategóriában jeleskedett. A fővédnöki díj Szentbékkállához került.

Az idén 28. alkalommal megrendezett versenyre több mint 320 pályázat érkezett. A szeptember végi kihirdetést követően a szakmai zsűri 49 elismerést osztott ki. Az értékes szakmai díjakat személyesen adták át a szervezőbizottság tagjai a díjakat felajánló szervezetek és intézmények, illetve a minisztériumok képviseletében. Az MTÜ elismeréseként a főbb kategóriák díjazottjai közül 30 település részesült 300 ezer és 1 millió forint közötti támogatásban.

A tájékoztatás szerint a jövő évi versenyt várhatóan jövő márciusban írják ki. A települések vezetőinek visszajelzései alapján a helyi közösségek már készülnek a 29. Virágos Magyarország versenyre, amelyen ismét felhívhatják a figyelmet településük gondozott közterületeikre.

A 2021. évi Virágos Magyarország díjátadóiról a verseny Facebook-oldalán olvashatnak, a díjazottak teljes névsora pedig a honlapon érhető el – tájékoztatott a Magyar Turisztikai Ügynökség.

MTI 2021. november 30.

Fotó hellovidek.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.