HOL Magazin

Életmód. Egészség. Jólét és jóllét.

Gasztronómia

Átadták a Pro Gastronomia díjakat

Átadták az idei Pro Gastronomia díjakat. A dr. Sándor Dénes által 2018-ban életre hívott díjat a hazai és nemzetközi gasztronómiában kiemelkedő teljesítményt nyújtó személyek kaphatják meg.

2021-ben prof. dr. Gundel János – a BGE KVIK nyugalmazott főiskolai tanára, professzor emeritus -, Pintér Katalin, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. tulajdonos-ügyvezetője -, Wolfgang Puck, a konyhaművészet meghatározó alakja, világhírű, innovatív séflegenda érdemelte ki a díjat. Az ifjúsági díjat Szűcs Dániel – a BGE KVIK korábbi hallgatója kapta, aki többek között a három Michelin-csillagos New York-i Per Se étteremben is dolgozott már.

A járványhelyzet miatt tavaly elhalasztott díjátadó helyett idén kapták meg a díjakat a 2020-as díjazottak is.

A Pro Gastronomia díjat dr. Sándor Dénes, a Budapesti Gazdasági Egyetem Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar (BGE KVIK) Vendéglátás Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense a magyar gasztronómia népszerűsítésére, a vendéglátó szakma kiemelkedő személyiségei és ígéretes fiatal képviselői szakmai tevékenységének elismerésére alapította 2018-ban.

Átadták a 2020. és a 2021. évi Pro Gastronomia díjakat. HOL Magazin 2021.

A díjról

A szakmai díjat évente maximum négy főnek ítélhetik oda. A díjjal párhuzamosan – ifjúsági díjként – átadnak egy dr. Sándor Dénes által viselt séfkabátot is, a gasztronómia területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó, a BGE KVIK-en, illetve jogelőd intézményeiben korábban diplomát szerzett hallgató részére.

A díjazottak személyét idén az ötletgazda mellett dr. Lugasi Andrea, a BGE KVIK dékánja és egyben a Vendéglátás Tanszék vezetője, Kiss Imre, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum nyugalmazott igazgatója, és Segal Viktor chef és gasztronómiai tanácsadó választotta ki.

A díjazottak 2021-ben:

· Prof. Dr. Gundel János, a BGE KVIK nyugalmazott főiskolai tanára, professzor emeritus

· Pintér Katalin, a Gerbeaud Gasztronómia Kft. tulajdonos-ügyvezetője

· Wolfgang Puck, a konyhaművészet meghatározó alakja, világhírű, innovatív séflegenda

· Ifjúsági díjazott: Szűcs Dániel, a BGE KVIK korábbi hallgatója, aki többek között a három Michelin-csillagos New York-i Per Se étteremben is dolgozott már.

A díjazottak 2020-ban:

· Kovács László, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének elnöke, a La Fiesta Party Service tulajdonosa

· Semsei Rudolf, a Magyar Vendéglátók Ipartestületének alelnöke, a Budapest Party Service és a Vak Varjú Éttermek tulajdonosa

· John Hobson, a Manchester Metropolitan University egyetemi docense

· Ifjúsági díjazott: Lipták György, a BGE KVIK korábbi hallgatója, aki számos hazai és külföldi konyhán dolgozott már. Jelenleg a Normafánál egy privát klubház séfje.

A Pro Gastronomia díjról további információk, képek és videók itt találhatók.

 

 

Budapest, 2021. december 2.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük