HOL Magazin

Életmód. Egészség. Jólét és jóllét.

BorProgramajánló

Bor, bringa, balatoni panoráma

Nivegy-völgyi e-bike élménytúra eredetvédett borokkal

Igazán komplex élmény vár azokra, akik május 6-án ellátogatnak a festői szépségű Nivegy-völgybe: egy izgalmas e-bike túrával várják az érdeklődőket, ahol a környék látnivalói mellett a helyi borászatokat is felfedezhetik. A túra állomásai a borospincéknél lesznek, ahol a borászok bemutatják a dűlőket, mesélnek a borkészítésről – meg persze egy kis kóstolót is mutatnak a Nivegy-völgyi eredetvédett borokból.

Vannak, akik a boros élmények miatt keresik fel a völgy apró falvait, mások a vidéki vendégszeretetre vágynak, de az aktív turizmusnak is egyre több hódolója van. Kerékpárút eddig is volt a Balaton körül, és bortúrákat is szerveznek rendszeresen, de ezek ötvözésében vannak még lehetőségek. A szervezők ezt felismerve találták ki azt az útvonalat, amit az első közös túrán bemutatnak. A május 6-i e-bike túrával egyidőben egy térképet is megjelentetnek, ami megmutatja a környék természeti és kulturális értékeit, valamint a helyi borászatokat. Akik most nem tudnak csatlakozni, azok ennek segítségével a jövőben akár saját túrát is könnyedén tervezhetnek.

Nivegy-völgyi kerékpáros bortúra. HOL Magazin 2023.

„Sok kezdeményezés van a Nivegy-völgyben, ami arra irányul, hogy megmutassuk a környezetünk és a boraink sokszínűségét. Hiszünk abban, hogy az összefogásban erő van, és együtt tudjuk igazán megmutatni, hogy milyen értékes vidéken élünk. Az e-bike is olyan innovatív, mint a mi összefogásunk, és bízunk benne, hogy mások is annyira fogják szeretni ezt az ötletet, mint mi, és sokan velünk tartanak.” – mondta el Dobosi Győző, a Dobosi Birtokközpont vezetője, aki a túra ötletgazdája.

A túra útvonala:

1. Indulás a Dobosi Birtokközponttól
2. Balázs-hegy (templomrom)
3. Óbudavári Liget, Végh Testvérek Borálda (kóstoló)
4. Balatoncsicsó, Szabó és Fia Borpince (kóstoló)
5. Tagyon-hegy, Martinus Borterasz (kóstoló)
6. Agyaglik-dűlőn keresztül az utolsó állomás, Kisspince Szentantalfán (kóstoló)
7. Végállomás: Dobosi Birtokközpont (kóstoló)

A túra tervezett időtartama 5 – 5,5 óra, és azok is teljesíteni tudják, akik nem gyakorlott kerékpártúrázók. A túra ára tartalmazza az e-bike bérlést, a túravezetést, öt helyszínen borászati bemutatót, valamint pincészetenként 0,5 dl bort. (A megállóknál lehetőség van ivóvíz töltésére és mosdó használatra.)

További részletek az esemény aloldalon >>

Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a KRESZ nem tiltja a szeszes ital fogyasztását kerékpározás előtt, tilos viszont kerékpározásra alkalmatlan állapotban biciklivel közlekedni. A pincéknél kóstoló mennyiség kerül a poharakba, így megismerhetjük a borvidék borait, de a felelősségteljes borfogyasztásra is figyelünk.

A Nivegy-völgy öt falva – Tagyon, Szentantalfa, Szentjakabfa, Óbudavár és Balatoncsicsó -, valamint a szomszédos Zánka egész évben várja az idelátogatókat, és a tavaly ősszel megrendezett közös boros programot idén egy még sokrétűbb rendezvény követi. Október 7-én a Nivegy-völgyi borok mellett egy neves osztrák pincészet borait és történetét is megismerhetik majd azok a borkedvelők, akik eljönnek Szentantalfára.

Az őszi piknikre a szervezők izgalmas boros programokkal és vendég éttermekkel is készülnek, így érdemes már most beírni ezt a napot a naptárba. Az őszi programok előtt viszont azt javasoljuk mindenkinek, hogy tavasszal és nyáron is pattanjon kerékpárra, e-bikera, és fedezze fel a környék látnivalóit és borait!

A rendezvény a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatásával jött létre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük