HOL Magazin

Életmód. Egészség. Jólét és jóllét.

EgészségÉletmód

Változtassuk meg a világot! Kortyról kortyra

Ne csak a Föld napján óvjuk a bolygónkat!

A világnapoknak se szeri, se száma, de azért van néhány amelyik igazán elgondolkodtató. Minden bizonnyal ezek közé tartozik a Föld napja is, amelyet 1970-ben ünnepeltek első ízben az Egyesült Államokban, akkor még a tavasz első napján. A mozgalom tovább terjedt, 1990-től pedig már Magyarország is számontartja az április 22-i dátumot, egészen pontosan 175 másik országgal együtt. A világ minden pontján ezen a napon rendezvényeket, konferenciákat szerveznek, hogy egyre többen gondolhassák át, mit tudnának ők személy szerint tenni a bolygónk jövőjéért.

Szerencsére vannak olyan felelősen gondolkodó és cselekvő cégek, akiknél ez a célkitűzés egész évben, sőt már évtizedek óta fókuszban van. Ilyen a BWT is, akiknek mottójában is ez szerepel: For You and Planet Blue, azaz a kék bolygóért és értünk cselekszenek immár több mint 30 éve, bár a vállalat gyökereit egészen a múlt századig vezetik vissza. A cég innovatív megoldásaival minden területen talákozhatunk, ahol vízre van szükség, háztartásokban, kereskedelem, gyógyszeriparban, kórházakban, vendéglátóhelyeken, szállodákban.

Mert mi is a víz? Víz nélkül nincs élet, nincs fejlődés. A víz az emberiség egyik legfontosabb életelixírje, amely ráadásul korlátozottan rendelkezésre álló természeti erőforrás, pláne abban a minőségben, ahogy szükségünk lenne rá. A BWT egyik küldetése tehát, hogy a vizet minden helyszínen annak felhasználási módja szerint kezelje, és minőségét optimaliálja. Mindezt fenntartható módon, ökológiai és gazdaságossági szempontokat egyaránt figyelembe véve. A legkorszerűbb technológiák és az innovatív szellemiség hívta életre az új mottót is:

Változtassuk meg a világot. Kortyról kortyra. És mit tehetünk mi mindezért?

Nem szabad azt gondolni, hogy semmit. hiszen már a legapróbb lépések is számítanak. Segít, ha nem vásárolunk akár több száz vagy ezer kilométerről szállított ásványvizet, hanem a helyi csapvizet használjuk. Ha nem szeretjük a csapvíz klóros ízét, akkor egy  egy konyhapultba épített vízszűrővel akár a csapból ihatunk ízletes szűrt vizet. De ha nem szeretnénk átalakítást, akkor egy Magnesium Mineralizer vízszűrőkancsó is jó szolgálatot tehet a mindennapokban. Ezzel csökkenteni tudjuk azt az elképesztő elhasznált PET-palack-mennyiséget, amely egymás mellé helyezve körbeérné az Egyenlítőt. Friss adatok szerint naponta 1 200 000 műanyag palackot forgalmaznak a világban, s ha ez a tendencia folytatódik, 2050-re több műanyag szemét lesz az óceánokban, mint amennyi hal. Egy BWT Woda Pure CUF konyhai szűrővel akár 12.000 liter vizet is megszűrhetünk, amely 8.000 db 1,5 literes PET palackot jelent. Ha ezeket a palackokat egymás után tennénk, akkor az kb. egy fél Margitsziget körnek felelne meg.

BWT rozsdamentes kancsóval a fenntarthatóságért. HOL Magazin 2023.

A műanyagmentes életet követhetjük, ha kulacsra váltunk, és ezzel vágunk neki a mindennapoknak. Ráadásul ha letöltjük a BWT Hungária által fejlesztett Vízlelőhely applikációt, akkor megismerhetjük azokat a helyeket, vendéglátóipari egységeket, ahol ingyen megtölthetjük szűrt vízzel a kulacsunkat. Minden töltéssel pontokat gyűjthetünk, s ezzel számunkra költségmentesen jótékonykodhatunk is. Az összegyűjtött pontok ráadásul ott segítenek, ahol a vízhiány a legjelentősebb, olyan afrikai országokban, ahol akár napokat is kell gyalogolni az ivóvízért. A cég által létrehozott b.Water projekt keretében Gambia és Tanzánia falvaiban olyan fenntartható vízrendszereket alakítanak ki, amelyek tiszta ivóvizet biztosítanak a lakosok számára. Ha együtt összegyűjtünk 10.000 pontot, akkor a BWT Hungária Kft. megfinanszíroz egy újabb kutat, amely egy falu számára biztosíthat biztonságos ivóvizet.

A Föld napja alkalmából érkezik meg hazánkba az a félliteres, duplafalú rozsdamentes acélból készült, csavaros kupakkal ellátott kulacs, amely a hideg italokat hűvösen, a forró italokat pedig akár 6 órán keresztül melegen tartja. A Climate Bottle a cég ikonikus rózsaszín színe mellett fehérben is elérhető, hogy akár sportolók, férfiak is magukkal vihessék a törhetetlen, biztonságos palackot, amely a változás melletti elkötelezettség jelképe is

A Föld napja mozgalom egyik fontos jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”

Váltsunk hát kulacsra, és változtassuk meg a világot magunk körül, kis lépésekben. Kortyról kortyra.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük