HOL Magazin

Életmód. Egészség. Jólét és jóllét.

Hirdetés

EGY KORSÓNYI AMERIKA KŐBÁNYÁN

Tavasszal újra kinyit a Mad Kert a Főzdeparkban

Bár mindössze három év telt el azóta, hogy a hazai kisüzemi sörfőzés egyik úttörőjének számító Mad Scientist Kőbányán is saját helyet nyitott. 2023-ra kijelenthető, hogy a Mad Kertben legalább egyszer – de inkább többször – megfordult már mindenki, akinek bármit is mondanak az olyan szavak, mint az IPA vagy az APA, és a natúrborokat idéző, spontán erjesztésű különlegességek, esetleg a mézsörök megkóstolásától sem zárkózik el. Az alapítók viszont ahelyett, hogy az idei szezonra szimplán csak átmentettek volna mindent, ami korábban már bevált, a rájuk jellemző lendülettel és kreativitással gondolták tovább a Főzdepark eldugott ékszerdobozában rejlő lehetőségeket. Így az elkövetkezendő hónapokban a már megszokott, családias hangulat mellett még az eddiginél is több tematikus eseménnyel várnak majd mindenkit.

Ha valaki járt már az Egyesült Államokban, észrevehette, hogy a kisüzemi sörfőzdék taproomjai a helyi közösség fontos platformjai;. Oyan találkozóhelyek, amelyeket nem csak a szakmabeliek, valamint a gasztronómia iránt érdeklődők keresnek fel rendszeresen, hanem azok a hétköznapi értelemben vett családok is, akik számára a kikapcsolódás egyet jelent a jó társasággal, valamint a minőségi italokkal-ételekkel. Az sem hátrány számukra, ha közben a legfiatalabbak is el tudják foglalni magukat. A Mad Scientist csapata pedig úgy érezte, hogy itthon is lenne igény egy hasonló helyre. 2020-ben megnyitották a Mad Kertet, ami idén tavasztól ismételten várja majd mindazokat, akik szeretnék egy kicsit megtapasztalni a fentebb leírt tengerentúli életérzést. A mostani szezon azonban még ennél is többet kínál majd a vendégeknek…

Mad Kert a Főzdeparkban. HOL Magazin 2023.

De még mielőtt rátérnénk az újdonságokra, előbb ismételjük át mindazt, amivel eddig is várták a vendégeket a Maglódi út 47 alatt!
16 sörcsap, amin egyaránt helyet kapnak a Mad Scientist már ismert és szeretett klasszikusai, valamint a legfrissebb főzetek. Dobozos és üveges tételek, egyenesen a hűtőből! Ráadásul olyan kedvező áron, mintha a sörfőzde saját webshopjából rendelted volna őket. Gyereksarok a legkisebbeknek, illetve csocsó és pingpong. Ezekhez biztosan találsz majd csapat- és versenytársakat, hiszen a hely közvetlen hangulata előbb-utóbb mindenkire átterjed. Sok vendéglátóhely állítja magáról, hogy náluk úgy fogod érezni magad, mintha csak a nappalidban ejtőznél a barátaidnál. De kevesen tudják tényleg megteremteni ezt a fajta hangulatot. A szabad ég alatt ejtőzve, egy kizárólag a Mad Kertben elérhető ritkaságot kortyolgatva viszont valószínűleg téged is átjár majd az az érzés, hogy pontosan ott vagy, ahol lenned kell.

Április 28-án nyitotta 2023-as szezonját a Hell Vill és a Mad Scientist legkülönlegesebb fesztiváljával a Mad Vill-el. Ami pedig most jön törzsvendégeinek és új látogatóinak örömére az, hogy ismét lesznek Barrel Club Day-ek, amiknek a keretében mindenki elhozhatja azokat a féltve őrizgetett hordóérlelt tételeit, amiket valamiért nem egyedül szeretne meginni, vagy amikről úgy gondolja, hogy inkább elcserélné valamilyen hasonló értékű (és stílusú) másik sörre. De a Mad Scientist Főzdeparkos szabadtéri helye természetesen akkor is vár titeket, ha csak összeülnétek és kibontanátok pár ritkaságot úgy, hogy egy szakértő stáb segít nektek az üvegek behűtésében és kinyitásában, és még a poharaitokat is elmossa.

Mad Kert a Főzdeparkban. HOL Magazin 2023.

Emellett az egy ideje már nagy sikerrel futó Chess’n’Beer sakkversenyek is visszaköltöznek Kőbányára, de persze lesznek vadonatúj programok is. A havonta megrendezésre kerülő Tank Fresh Beer Sale Day-ek keretében például olyan, a tartályból nemrég kiszerelt főzeteket lehet majd akciós áron megvásárolni (és kipróbálni) amelyek esetében kulcskérdés a frissesség, mert minél tovább vársz velük, annál kevésbé lesznek meg bennük azok a jellegzetes komlóaromák, amikre épülnek. A spontán erjesztésű sörök szerelmesei pedig a MadX idén debütáló tematikus eseményein hódolhatnak majd szenvedélyüknek, a natúrborokat idéző különlegességek kóstolásának.

Élőzenei fronton pedig érkezik a Fekete Zaj közösségi minifesztiválja május 19-én. Szóval ha valamikor, akkor idén már tényleg érdemes rászánni egy hétvégi napot arra, hogy mi mindent lehet csinálni a Főzdeparkban!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük