HOL Magazin

Életmód. Egészség. Jólét és jóllét.

BorProgramajánlóTurizmus

Tíz napon át várják a látogatókat Veszprémben a Rozé, Rizling, Jazz Napok programjai

Tíz napon át várja a látogatókat ingyenes programjaival a 13. Rozé, Rizling és Jazz Napok július első felében Veszprémben. A blues, a jazz és a funkzene mellett környékbeli borászatok kínálják italaikat.

Mészáros Zoltán fesztiváligazgató elmondta, hogy július 7. és 16. között várja vendégeit a megszokott helyszínen, a veszprémi Óváros téren a programsorozat.
Hozzátette: a VeszprémFest kísérőrendezvényeként 2011-ben indult gasztro-kulturális rendezvény a tíz nap alatt harminc koncerttel és harminc borászat kínálatával fogadja a látogatókat. Mint mondta, a színpadon minden este három zenekar áll közönség elé, mindnyájan hazai zenészek. A gasztronómiai kínálatban a hagyományos ételek mellett teret kapnak a helybéli őstermelők finomságai és kézműves ételek is – fűzte hozzá.

Mészáros Zoltán közölte: a fesztivál első napján fellép a Soul and Emotion, az Antal Gábor Trio és Szőke Szandra, valamint a Koós-Hutás Áron E.T. Project.

Július 8-án a Gyöngyhalász Latin Zenekar, a Sofi & the Funktazi és a Garami Funky Staff zenél. Másnap Lidi és a Fiúk, Szőke Nikoletta valamint a Finucci Bros’ new project: The Twins szórakoztatja a fesztiválközönséget.

Július 10-én a Jazz Nicholson Project, a Good Evening Mr. Blues és a Jumping Matt & His Combo gondoskodik a jó hangulatról.

Július 11-én a Szakáll Norbert Quartet, az Éliás Gyula Funkustic Quartet, a Gáspár Károly Trió és Gereben Zita áll színpadra.

Július 12-én a SunnyMoon Project, a The Bluesberry Band, áRON és Szakonyi Milán, valamint a GnS Horns fúvósai hallhatók majd. Másnap az Uher Bálint Quartet, az Orbay Lilla Quintet és a Ruby Harlem szórakoztatja a közönséget.

Július 14-én az M.C.S. Blues Band, a Fun Thomas Band, és a Biga Live zenél. Másnap a Swing-swing, a Funkydoki és Temesi Berci és Barátai koncertjét hallgathatják meg az érdeklődők.

A fesztivál zárónapján a Renáta & Kónyai Tibor Quartett, a Berki Tamás & Sárik Péter trió, valamint a Németh Kira Smallchestra muzsikál.  Hozzátette: idén a fesztivál borvendége Szlovénia, hat borászat válogatott borait hozzák el Veszprémbe, amelyeket vezetett borkóstolók keretében is megkóstolhatnak majd a látogatók.

MTI 2023. május 25., csütörtök 16:51

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük