HOL Magazin

Életmód. Egészség. Jólét és jóllét.

Hírek

Új ékkővel gazdagodott az Eventrend Group történelmi portfoliója

Átveszik a Centrál Kávéházat is

Új üzemeltetője lesz a 134 éves Centrál Kávéháznak. Az Eventrend immár a második irodalmi kávéház üzemeltetését vállalta fel Budapesten, célja pedig nem kevesebb, mint a történelmi-kulturális hagyományok megtartása és felélesztése mellett, ismét a kávéházak fővárosává tenni Budapestet.

A Centrál Kávéház üzemeltetése 2021 decemberétől kerül az Eventrend Grouphoz. A döntést több mint egy éves tárgyalássorozat előzte meg. A bérleti szerződést az Eventrend Group és az ÖzyerAz Eventrend Group veszi át a 18 hónapja zárva tartó, Budapest legidősebb kávéházának tartott Centrál működtetését az Özyer Csoporttól.  Csoport a Matild Palotában, ünnepélyes keretek között írták alá. Emre Pasli, a tárgyalásokat vezető török üzletember az ügylettel kapcsolatban azt mondta: „Olyan csapatnak adom át a Centrál kulcsait, amely professzionális tudással, 30 éves tapasztalattal és elkötelezettséggel bír nem csak a gasztronómia, de különösen a történelmi kávéházak működtetése terén. Hiszem, hogy ma Magyarországon nem találtunk volna megfelelőbb partnert.”

Az Eventrend elismeri és nagyra tartja elődei korábbi években végzett munkáját és erőfeszítéseit. A cégcsoport képviselői úgy látják: az elmúlt 20 évben a megújult Centrál Kávéház, mint valódi ikonikus történelmi helyszín került vissza a köztudatba.

A megállapodás hatalmas büszkeséget és örömet jelent az Eventrend Group számára. Ez lehetőséget ad a szerepvállalásra egy 134 éves legenda üzemeltetésében. Terveik szerint a Centrál Kávéházban központi elem lesz az egész napos élő zene, valamint a gasztronómiai fejlesztés, amelyben megjelennek majd a klasszikus magas minőségű kávéházi és cukrászdai termékek, a kávé- és teaféleségek mellett pedig éttermi kínálattal is várják leendő vendégeiket. A projekt szakmai vezetését Mancza Norbert igazgató és Juhász Dániel séf látják el, Nagy Gábor és Kőrössy Zoltán Eventrend alapítók támogatásával.

Az Eventrend küldetése visszaállítani a századfordulós történelmi kávéházak legendáját és Budapestet újra az ikonikus kávéházak fővárosává tenni, mindezt történelmi kávéházak láncolatával életre keltve, és ezzel megvalósítva az alapítók eredeti céljait is.

Az Eventrend Group mintegy 3 évtizednyi tapasztalattal rendelkezik nemcsak kávéházak, hanem éttermek, szállodák üzemeltetésében és rendezvényszervezésben is. A cégcsoporthoz kötődik mintegy 20 gasztronómiai vállalkozás, többek között a Gundel Étterem, a New York Kávéház, a Spoon the boat, a Főőrség Kávéház, a Városliget Café, a Séf Asztala, a Symbol, a Groupama Aréna vagy a Müpa catering szolgáltatása, emellett 5 vidéki hotel és 11 rendezvényhelyszín is. Jelenleg Magyarországon és Csehországban vannak jelen a vendéglátás piacán.

###

A Centrál kávéház

A történelmi és egyben irodalmi kávéház immáron 134 éves múltra tekint vissza. Ez idő alatt megfordultak benne hazánk legelismertebb és leghíresebb költői, írói, ugyanakkor a háborúk sorsfordítóként hatottak működésére, emellett voltak igazán méltatlan korszakai is, amelyben például nem tartották többre egy játékteremnél.

A mára történelmi kávéházzá vált létesítmény 1887-ben nyitotta meg kapuit Erényi Ullmann Lajos házában. A kávéház terei az épület földszintjét foglalták el, nyolc teremből, két játékszobából, egy kávékonyhából és egy ruhatárból állt. Az építészeti terveket Quittner Zsigmond, a mennyezet és a falak díszítését Scholz Róbert készítette. Alapítója Seemann kávés volt, aki veje, Frankl részére rendezte be a kávéházat.

A következő tulajdonos, Grüneck Gusztáv 1900-ban vette át az üzemeltetést, őt pedig veje, Mészáros Győző követte 1905-ben. Ez volt a kávéház virágzó korszaka, a pesti szellemi élet egyik centrumaként tartották számon. A kávéház az Egyetemi Könyvtárral szemben állt, közel a Fővárosi Könyvtárhoz, az egyetemhez, a Franklin Társulathoz és az Atheneum Nyomdához. Ilyen környezetben hamar vált szellemi központtá, s lett a New-York kávéház mellett a magyar irodalmi élet másik legjelentősebb helyszíne.

A Centrál fennállásának első jelentős eseménye volt, amikor Kiss József ide költöztette Kerek Asztalát és a frissen alapított A Hét szerkesztőségét. A cikkek nagy részét itt írták és a frissen elkészült írásokat átküldték az Atheneum nyomdába. A Hét fiatalabb íróinak csoportja alapította meg Nyugatot, amely az új eszméket, új hangot képviselte. A lapra a főváros összes kávéháza előfizetett.

A Centrál szellemi központtá vált, s a Nyugat íróinak törzshelyévé is egyben. A lapnak kétszer is volt itt törzsasztala. Az első 1908-tól, közvetlenül az indulástól. A Nyugat írói minden kedden összegyűltek a „Nyugat-zsúr”-ra. A második törzsasztalnál 1920-körül állandó vendég volt Tóth Árpád, Móricz Zsigmond, Szép Ernő, Surányi Miklós, Nagy Lajos, Kárpáti Aurél, Szabó Lőrinc, valamint egy ideig József Attila is. Megbecsült vendége volt a kávéháznak Karinthy Frigyes, aki 1934 és 1938 között itt töltötte sok délutánját. Itt észlelte végzetes betegségének első tüneteit, majd műtétje után itt írta az Utazás a koponyám körül első vázlatait. Karinthy asztalánál gyakran megtalálható volt a fiatal Ottlik Géza. 1930 és 1940 között a Centrálban tartották szerdánkénti összejöveteleiket a magyar írónők is, akik 1936-ban alapították meg a Kaffka Margit Társaságot.

A második világháború után a kávéházat eszpresszóvá alakították, majd 1949-ben bezárták. Ezután a Paprikaközpont Nemzeti Vállalat került a helyére, majd a Metro Építő Vállalat kultúrotthona és üzemi étkezdéje működött benne.

1965-től a kávéházat az ELTE Eötvös-klub néven diákklubként üzemeltette.

A berendezések maradványai közül a lambériát és a lépcsőrendszert, a mellvédeket, oszlopokat, kandelábereket, falikarokat védetté nyilvánították. Márványtábla őrizte a nagyhírű vendégek emlékét. A hetvenes-nyolcvanas évek kedvelt egyetemi találkozó- és szórakozóhelye volt. 1993-ban az épületben játékterem nyílt, majd 1997-ben Somody Imre üzletember vásárolta meg a Centrál Irodaházat, egyben a Centrál Kávéházat.  A felújítás után 2000-ben nyitott újra. 2018. augusztus 1-től a Centrál kávéház üzemeltetése a török Özyer Csoporthoz került, 2021. decemberétől az Eventrend Group látja el a megtisztelő üzemeltetési feladatokat.

Budapest V. kerület, Károlyi utca 9.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük