HOL Magazin

Életmód. Egészség. Jólét és jóllét.

ProgramajánlóTurizmus

Debrecenbe kéne menni…. Idén is!

Ahogyan a pandémia csitultával az elmúlt évben, úgy 2022-ben is zavarba ejtően bőséges programválasztékkal várja a kulturális és gasztromónómiai élményekre vágyó érdeklődőket a magyar vidék fővárosa. Vidámparknyitástól művészeti hetekig, flamand és zsidó kulturális napoktól és tematikus parktól bor- és gasztrofesztiválig, gourmet fesztiválig és lovas napokig bámulatosan széles a Hajdúság fővárosának idei turisztikai palettája! Ne is próbáljunk ellenállni! Egyszerűen csak hagyjuk, hogy magával ragadjon a város…
Találkozunk Debrecenben?

DEBRECEN 2022

ÁPRILIS
DEBRECEN VÁROS BORA

Debrecen példaértékű módon sokat tesz a magyar borkultúráért, amelynek egyik legjelentősebb eseménye 2015 óta az évről-évre megrendezésre kerülő Debrecen Város Bora cím odaítélése. A borok első körös tesztelését a Debreceni Borozó borászokból és borszakírókból álló testülete tavaly végezte. Összesen 15 borvidék, 86 pincészetének 426 borát bírálta le. Az első körös bírálat eredménye alapján a legtöbb pontot szerző borászatok kaptak meghívást a következő körbe. A Debrecen Város Bora 2022-es címet eldöntő borverseny borakadémikusok, borászok és sommelier-k részvételével zajlott. Debrecen Város Bora 2022 címet idén is egy teljes borkínálatban ítélték oda. Hét kategóriában, pezsgő, klasszikus fehér és vörös, rozé, prémium fehér és vörös, illetve édes fehér kategóriában összesen 22 pincészet 96 bora közül választották ki a 7 győztes tételt.

Debrecen Város Bora 2022 címet elnyert győztes borok:
  • Molnár és Fiai Pincészet, Zöldveltelini Brut Fehér Pezsgő, 2018 (Mátrai Borvidék, Abasár)
  • Koch Borászat, Koch Hajós-Bajai Chardonnay, 2020 (Hajós-Bajai Borvidék, Borota)
  • Thummerer Pincészet, Egri Chardonnay battonage, 2019 (Egri Borvidék, Noszvaj)
  • Szentpéteri Borpince, Néró Rosé válogatás, 2021 (Kunsági Borvidék, Kiskőrös)
  • Hárs Családi Biopincészet, Cabernet Franc, 2019 (Pécsi Borvidék, Szajk)
  • Takler Borbirtok, Primarius Syrah, 2018 (Szekszárdi Borvidék, Decs)
  • Degenfeld Szőlőbirtok és Pincészet, Tokaji Aszú 6 puttonyos, 2017 (Tokaji Borvidék, Tarcal)
DEBRECENI VIDÁMPARK NYITÁSA

Immár 62. szezonját nyitja meg április 14-én az ország egyetlen állandó szórakoztatóparkja, amelynek műszaki személyzete az elmúlt hónapokban elvégezte a biztonságos és igazán önfeledt élményszerzést garantáló karbantartási és felújítási munkálatokat. Évtizedek folyamatos, gondos munkájának köszönhetően a mai napig kifogástalanul üzemelnek. A vendégek egymást követő generációinak nagy örömére szolgálnak olyan patinás játékelemek, mint a klasszikus dodzsem vagy a békebeli paripákkal felszerelt Lovasforgó. Természetesen újdonságokból sem lesz hiány. A kicsiknek kedves Babaforgó és Dzsungelforgó már húsvétkor esztétikailag megújulva várja utasait.

BARTÓK TAVASZ NEMZETKÖZI MŰVÉSZETI HETEK

2022. április 17. és május 5. között a hazai és nemzetközi művészeti élet legjobbjaival, világhírű társulatokkal, kivételes szólistákkal, új produkciókkal, rendhagyó bemutatókkal várja a közönséget a második Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek, amely már nem csupán a fővárosban, hanem Debrecenben is tartogat meglepetéseket. A programsorozat Debrecenben négy helyszínen több mint 15 zenei és színházi produkcióval jelentkezik, így a Kölcsey Központ, a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ, a Nagyerdei Víztorony és több városi közterület ad otthont a komoly-, könnyű- és világzenei koncerteknek, színpadi előadásoknak. A fellépők között megtalálhatóak a „komolyzene bohócai” Igudesman & Joo, a tízszeres Grammy-díjas trombitaművész Arturo Sandoval, a világhírű tenor, Ramón Vargas a Győri Filharmonikus Zenekarral kísérve, az épületek homlokzatát táncparkettként használó BANDALOOP; egyazon esten ad koncertet a négy fantasztikus fiatal énekeső Ohnody, Дeva, Saya Noé és Drimba Cristina; a közterületeket a Ritmo PIKNIK világzenei programjai töltik meg élettel és élménnyel.

MÁJUS
ALL-IN DEBRECEN

Az ALL-IN Debrecen nevet viselő programsorozat a Debrecenben élő kultúrák sajátosságait, érdekes szokásait és kuriózum gasztronómiáját mutatja be a látogatóknak. Elsőként, május 2. és 31. között a flamand nemzet képviselői hozzák el kultúrájuk sava-borsát. Az ALL-IN Debrecen rendezvényeinek célja, hogy olyan közösségi eseményeket hozzon létre, melyeknek üzenete az egymás iránti érdeklődés támogatása, a sokszínűség tisztelete, végeredményében pedig az egymás iránti elköteleződés, az összetartó városi közösség támogatása, és egy léptékváltás előtt álló, soknemzetiségűvé váló település szereplőinek kölcsönös megismerése. Az ALL-IN Debrecen oldalon minden olyan kulturális és szabadidős rendezvényről tájékozódhatnak követők, amelyek a magyar nyelvismerettől függetlenül, egymás kultúrájának megismerésére szolgálnak. Az All-IN zászlaja alatt évente legalább két alkalommal kerülnek megszervezésre többnapos, színes, kulturális napok, melyeken bemutatkozási lehetőséghez juthatnak a városban élő, más anyanyelvű közösségek.

  1. állomás: Flamand Kulturális Napok 2022. május 3. és 5. között
  2. állomás: Zsidó Kulturális Napok szeptemberében
ALTER EGO

LAKNER LÁSZLÓ RETROSPEKTÍV TÁRLATA A MODEM-BEN

Magyarországon egyedülálló kiállításra hívja a MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ az érdeklődőket. 2022. május 28-án nyílik a debreceni intézményben Lakner László Kossuth-díjas festőművész, a magyarországi neoavantgárd egyik legfontosabb képviselőjének retrospektív tárlata, amely az alkotó több, mint 60 évet felölelő alkotói munkásságát mutatja be. A kiállítás kurátora Fehér Dávid művészettörténész. A kiállítás a budapesti Ludwig Múzeum 2004-2005-ben rendezett, Metamorfózis című tárlata óta a legnagyobb léptékű áttekintése Lakner László rendkívül gazdag életművének. A Modem kiállítás együttműködő partnere a Szépművészeti Múzeum. A tárlathoz nemzetközi szerzők tanulmányait tartalmazó katalógus készül.

CSOKONAI FÓRUM

Egy minden igényt kielégítő, modern, 21. századi színháztechnológiának megfelelő, multifunkcionális színház és képzési központ jön létre a 2022. májusában nyíló Csokonai Fórumban. A Debrecen szívében, mintegy 9 ezer négyzetméteren kialakított központ Debrecen kulturális életének egy új kategóriáját jeleníti meg, mely minden tekintetben egy 21. századi követelményeknek, technikai feltételeknek és élvezeti értéknek megfelelő kulturális tér. A 350 férőhelyes kamaraszínház és a 150 fő befogadására képes stúdiószínház multifunkcionális előadótérként hatalmas rendezői szabadságot biztosít majd. Az előadótérként is funkcionáló 100 fős Orfeum egyedi hangelnyelő és visszaverő burkolatot kapott és a stúdióhoz hasonlóan rendelkezik fény és hangtechnikai berendezések használatára alkalmas rendszerekkel, pozíciókkal. A kiváló infrastrukturális adottságokkal bíró Csokonai Fórum missziója, hogy a kultúra segítségével kovácsolja össze a régió városait, településeit, és az itt élő embereket. A regionális hatókörű intézmény egy olyan típusú kulturális központja lesz ez Debrecennek, ami nyugodtan mondhatjuk, hogy talán az országban is egyedülálló.

SZIGET-KÉK TEMATIKUS PARK

Egész évben ingyenesen látogatható tematikus parkká alakítják át a több mint 20 éves Ötholdas Pagony játszóteret a Nagyerdőn, amely Szabó Magda Sziget-kék című regénye inspirálta fantázia világba kalauzolja majd el a gyerekeket és a családokat. A park legújabb látványos eleme a miniváros, amely egy úthálózattal és különböző felületekkel átszőtt, kis gyerekházak alkotta városka – iskolával, bolttal, piaccal, bankkal, kórházzal, étteremmel és rendőrséggel – így a gyerekek játékosan ismerkedhetnek a felnőttek világával. A házak a Debrecenben is megtalálható funkciókat, és a Sziget-Kék mesekönyv helyszíneit idézik meg. A négyévszakos játszótéren épülő 450 négyzetméteres központi épületben a kávézó és büfé mellett kialakításra kerül egy 30-40 fő befogadására alkalmas rendezvényterem, valamint egy baba-mama helyiség is. Az épület hátsó részében kap helyet az úgynevezett élménytorony, egy ötszintes a gyerekek szórakoztatására létesített kilátó, illetve játszótorony. A meglévő játékok mellett további 35 új játszóelemmel bővül a minden oldalról akadálymentesen megközelíthető játszótér, amely a tervek szerint májusban nyitja meg kapuit.

BAKATOR BOR- ÉS GASZTROFESZTIVÁL
  1. május 28-án, Bihardiószegen rendezik meg Debrecen város támogatásával a Bakator Bor- és Gasztrofesztivált, melynek a gyönyörű Zichy Kastély kertje ad helyszínt. A bihari Érmellék borászati központja Bihardiószeg: ma az érmelléki borvidék bihari részének 250 hektárnyi szőlőterületéből 80 hektárt a településen művelnek. A Debrecentől alig harminc kilométerre, a magyar-román határ túloldalán található dombokkal, szőlőskertekkel és borospincékkel tarkított vidéken a borászkodás a 19. század második felében élte aranykorát: gróf Zichy Ferenc mintaszőlészetet és -borászatot hozott létre az uradalmi központban, illetve 1870-ben a Zichy család közbenjárásának köszönhetően az állam Bihardiószegen alapította meg az ország első borászati szakiskoláját, a vincellérképezdét is. A borvidék egykori és mai zászlósbora a Bakator, melynek minden mai Kárpát-medencei termelője bemutatja a fesztiválon a saját Bakatorát a Szerémségtől a Somló-hegyig. A Bakatorok mellett a bihari Érmellék közel 20 borászatának válogatott borait is kóstolhatók majd: többek között Királyleánykák és Muskotályok, Rizlingek és Kékfrankosok.
JÚNIUS
FINA VILÁGBAJNOKSÁG 2022
  1. június 18. és július 3. között Magyarország ad otthont a vizes világbajnokságnak. Az esemény a nemzet világbajnoksága lesz, ugyanis a sportág mérkőzéseit nemcsak Budapesten, hanem Sopronban, Debrecenben és Szegeden bonyolítják le. A világbajnokság ezúttal csakis a meglévő létesítményekben zajlik majd: az úszás és a műugrás a Duna Arénában, a szinkronúszás a margitszigeti Széchy-uszodában, a vízilabda a Hajós ötvenese mellett ellátogat Debrecenbe, valamint a Modern Városok Program keretében épített vadonatúj soproni és szegedi komplexumba, a nyíltvízi úszók pedig a tervek szerint a tavalyi Eb-n kiválóan debütált Lupa-tavi helyszínen küzdenek majd.
JÚLIUS
DEBRECZINER GOURMET FESZTIVÁL

Az idén immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő Debrecziner Gourmet Fesztivál a jól bevált helyszínen, Debrecen zöld szívében, a Nagyerdei Parkban várja látogatóit 2022. július 1-3. között. A gasztro-kulináris élményeket felvonultató fesztivál kiemelt partnere ezúttal is a Stílusos Vidéki Éttermiség. A hazai gasztro szcéna kiemelkedő szakmai képviselőinek bemutatása, a lenyűgöző menük és élményfőzések mellett, idén a nemzetközi ízek is a palettára kerülnek megszólítva ezzel a Debrecen városában élő több ezer külföldi tanulót és munkavállalót, akiknek különleges kulturális és gasztronómiai hagyományait is bemutatják majd az érdeklődő közönség számára.

HORTOBÁGYI LOVASNAPOK

Két év után újra visszatér a Hortobágyi Lovasnapok: rengeteg újdonsággal várják a lovassportok és a népi hagyományok kedvelőit 2022. július 15-17. között. A Hortobágyi Lovasnapok az elmúlt évtizedekben a térség meghatározó és országhatárokon átívelő ismertségű rendezvényévé nőtte ki magát, amelynek legfőbb célja a Hortobágyra jellemző pásztorkultúra múltjának és jelenének, valamint a Mátai Ménes lótenyésztő munkájának, és a ma is használt és működő fogatgyűjteményének megismertetése, népszerűsítése.

140 ÉVES A ZSUZSI ERDEI VASÚT

Kerek évfordulóra készül az ország legrégebbi keskeny nyomközű kisvasútja. A Zsuzsi Erdei Vasút idén 140 éve, 1882. július 16-án kezdte meg működését a Gúthi erdőben kitermelt fa szállítására. A ma már kirándulójáratként közlekedő kisvonat az évforduló tiszteletére ünnepi programsorozattal várja utasait egész évben, melynek egyik fő eseménye 2022. július 16-án lesz. A kerek évforduló alkalmából minden korábbinál színesebb programkínálattal várják a kisvonat és a természet szerelmeseit: hagyományos rendezvények februártól decemberig, hétvégenként családi programok a természet és az aktív kikapcsolódás jegyében, tematikus erdei túrák szakvezetéssel.

CAMPUS FESZTIVÁL

Kilenc élő zenei színpadon és hat további zenés-táncos helyszínen sokszínű könnyűzenei programmal, továbbá változatos kulturális-művészeti aktivitásokkal, szabadidős lehetőségekkel és élményekkel várja látogatóit hazánk legkomfortosabb nyári fesztiválja, a Campus Fesztivál, mely méltán viseli a “Dunától keletre a legnagyobb” címet. Idén a Campus magasabb sebességi fokozatra kapcsol: visszatérnek a nemzetközi produkciók is a debreceni fesztiválra. 2022. július 20-24. között fellép a holland sztár-dj, Tiësto. a különleges hangú és személyiségű norvég énekesnő, AURORA is Debrecenben koncertezik majd, mellettük újonnan mutatjuk be a svéd Zara Larssont, valamint a Magyarországon kirobbanóan népszerű angol Chase & Status duót, akik a drum’n’bass, a dubstep és a basszusokkal gazdagon dúsított elektronika világából gyúrják össze dalaikat, melyekkel számos európai nagy fesztiválnak voltak már kiemelt főfellépői az elmúlt években.

AUGUSZTUS
DEBRECENI BOR- ÉS JAZZNAPOK

2022-ben immár 7. alkalommal kerül megrendezésre Magyarország egyik legismertebb és legnagyobb szabadtéri jazz eseménye, a Debreceni Bor- és Jazznapok. A tizenöt éves Debreceni Borkarnevál és a negyvenhárom éves Debreceni Jazznapok összeolvadásából született meg a Debreceni Bor- és Jazznapok, mely ilyen formában 2015-ben került először megrendezésre. Augusztus 4. és 7. között a legkiválóbb hazai jazz zenészek nívós jazz koncertjei mellett, a legizgalmasabb magyar borokat kóstolhatják meg az esemény látogatói a Nagyerdei Park nyújtotta hangulatos, zöld környezetében, a Békás tó partján.  A program ideje alatt három színpadon közel 300 jazz zenész 80 koncertje gondoskodik a hangulatról. A kísérletező kedvű érdeklődők 60 hazai borászat legkülönlegesebb borait áll lehetőségében megízlelni, míg a fesztivál számos standján a tradicionális magyar konyha ételeivel és környéki termelők kézműves, háztáji sajtjaival találkozhatnak. Az esemény célja a kuriózum jazz produkciók bemutatása és a magyar borkultúra népszerűsítése a meghívott borászatok által.

DEBRECENI ÜNNEPI JÁTÉKOK
  1. augusztus 1. és 15. között a Coopera immár második alkalommal szervezi meg a Debreceni Ünnepi Játékok kulturális fesztivált a város ikonikus helyszínein: a Kossuth téren, a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon, a Csokonai Irodalmi Laborban és a Csokonai Fórumban. A nagyszabású programsorozat idén az operán, a színházon és a zenén túl kibővül még prózai és táncelőadásokkal, zenés irodalmi és dokumentumfilm estekkel is. A kiváló produkciók mindegyike a műfajok élvonalbeli képviselőit hozza el a debreceni és az idelátogató közönségnek. A fesztivál Debrecen város, helyi kulturális intézmények: a Kodály Filharmónia Debrecen, a Csokonai Színház és a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. támogató együttműködésével valósulnak meg.
DEBRECENI VIRÁGKARNEVÁL

A Debreceni Virágkarnevál napjainkban lényegesen több, mint látványos virágkompozíciók és nemzetközi művészeti együttesek felvonulása: egy héten át, augusztus 15-től 21-ig tartó színes programkavalkád, melyen számtalan látogató megtalálhatja a számára leginkább vonzó szórakozási lehetőséget: gyerek- és felnőttprogramok, koncertek, táncbemutatók, előadások, workshopok, virágkötészeti verseny, kiállítások, kertészeti expó, felvonulás és stadion show várja az érdeklődő közönséget. A fesztivál változatlan eleme a növények, virágok bemutatása. 2022-ben elindul a Virágos Város nevet viselő projekt, melynek célja, hogy virágba boruljon Debrecen: felvirágozzuk a köztereket, a villamosokat és a villamosmegállókat, feldíszítjük a köztéri szobrokat, városszerte buja virágszobrok debütálnak, továbbá attraktív hűsítőpontokat helyezünk ki a forgalmas terekre. A projekt célja egy zöldebb, növényekkel tarkított, élettel teli városi nyüzsgés, belvárosi oázis megteremtése.

NAGYERDEI SÖRKERT / BEER BY LAKE

Ahogy már eddig megszokhatta a debreceni közönség és a Debreceni Virágkarneválra látogató forgatag, idén sem telhet el a fesztiválhét a nagysikerű Nagyerdei Sörkert nélkül. A 10 éves tradícióval rendelkező rendezvény új alapokra helyeződött, és teljesen új elemekkel bővült. A látogatók egy teljes héten keresztül élvezhetik a legváltozatosabb magyar kézműves söröket, amelyek mellett a külföldi, míves sörházak frissítőit is megtalálják majd a sörrajongók. A rendezvény ideje alatt különböző gasztronómiai és kulturális programok várják az érkezőket, melyek mellett a kulináris élményekről, ételekről és sörkorcsolyákról számos food truck kínálatából válogathat a közönség. A Nagyerdei Sörkertet a Debreceni Virágkarnevál hetében, 2022. augusztus 15. és 21. között rendezik a Nagyerdei Békás-tó mellett.

MERCURE DEBRECEN HOTEL

Az Accor-csoport a Mercure Tokaj Center áprilisi megnyitása után augusztusban Debrecenben is Mercure-szállodát avathat fel. A csoport a Bajcsy Invest Kft.-vel kötött megállapodásnak köszönhetően nyit új Mercure szállodát Magyarország második legnagyobb városában. Az új építésű hotel négy emeleten 135 szobát és 20 apartmant kínál a vendégeknek, akik emellett éttermet, bárt, kávézót és fitnesz-szolgáltatásokat is igénybe vehetnek. Az üzleti céllal érkező utazókat konferencia- és meetingtermek is várják. A Mercure Debrecen szálloda tervezője a BORD Építész Stúdió, akiknek a nevéhez olyan további, számos nemzetközi szakmai díjjal elismert debreceni épületek kötődnek, mint az Aquaticum Strandfürdő és a Nagyerdei Stadion.

A Mercure Debrecen mellett még négy szállodafejlesztés van folyamatban Debrecenben.

SZEPTEMBER
STING KONCERT

Sting My Songs koncertje egy dinamikus show, amely a tizenhétszeres Grammy-díjas előadó pályafutása során írt legnépszerűbb dalait tartalmazza, legyen az akár Police, vagy szóló sláger. Az elejétől a végéig „mesteri produkciónak” titulált koncert „zenei utazásra viszi a rajongókat az időben”, olyan nótákkal, mint a Fields of Gold, Shape Of My Heart, Roxanne vagy a Demolition Man “felejthetetlen előadása.” A turnén, melynek debreceni állomása 2022. szeptember 29-én lesz a Főnix Arénában, az énekest egy elképesztő csapat kíséri: Dominic Miller gitáros, Josh Freese dobos, Rufus Miller gitáros, Kevon Webster billentyűs, Shane Sager harmonikás, valamint Melissa Musique és Gene Noble vokalisták, a koncertet Joe Sumner előadása indítja majd.

 

DECEMBER
DEBRECENI ADVENT

A Debreceni Adventi vásár a régió egyik legszebb és legnagyobb karácsonyi vására: grandiózus díszkivilágítással, minőségi gasztrokulináris palettával és széles termékkínálattal, korcsolyapályával a Nagytemplom előtt.  Minden évben új látványossággal, illetve 2021-től kezdődően új vásárelrendezéssel igyekeznek a szervezők minőségében emelni a Debreceni Advent programsorozatot. Cél, hogy az adventi programsorozat terjeszkedésével minél inkább ünnepi hangulatba öltözzön a város, a vásárral szimbiózisban a belvárosban található üzletek, kirakatok, vendéglátóegységek az adventi forgatag szerves részévé váljanak.

DEBRECEN AIRPORT – REPTÉRI TÚRÁK

A debreceni repülőtér évtizedeken át szovjet vadászgépek bázisa volt, amelyet még megközelíteni sem volt lehetséges. Napjainkban utasszállító repülőgépek látványában gyönyörködhetünk egy egyedülálló reptértúra során, amelyen a látványon túl, a látogatók bepillantást nyerhetnek a légikikötő mindennapi életének kulisszái mögé, hiszen olyan helyekre is eljuthatnak, ahova egy átlag légiutas nem. A háromórás, tartalmas, mozgalmas, részben buszos túrán testközelből érzékelhetik a résztvevők a fel- és leszálló gépmadarakat, érezhetik a kerozin illatát, Európában egyedülálló lehetőségként végig gurulhatnak a kivilágított futópályán, megtekinthetik a földi kiszolgálás összehangolt koreográfiáját, s mindeközben tapasztalt túravezetők szenvedéllyel mesélnek a reptér múltjáról és jelenéről, érdekes történeteket osztanak meg a repülés lenyűgöző világáról. A Légiközlekedési Kulturális Központ debreceni reptéri programja minden korosztály számára izgalmas élményt nyújt.

MEGÚJULT A BÉNYI GALÉRIA

Az idén megújult Bényi Galéria 10 éve meghatározó szerepet tölt be Debrecen és a régió képzőművészeti életében. A Kölcsey Központban található 310 m2 alapterületű kiállítótér és a hozzá tartozó I. és II. emeleti Foyer a 2022-es évtől kereskedelmi funkciókkal bővül, amely a helyi értékek, a progresszív művészet és a piaci szereplők között indít diskurzust; létrehozva egy olyan kulturális teret, ahol egymásra találhat a művész, a műkedvelő közönség és a kortárs művészeti alkotásokba befektetni szándékozó magángyűjtők és az üzleti- és a gazdasági szervezetek szereplői. A galéria identitásának meghatározó része, hogy a jövőben is gondozza és bemutassa a megbecsült helyi alkotók munkásságát, együttműködéseket alakítson ki elismert hazai művészekkel, és új közösséget teremtsen a kortárs művészetet pártoló, támogató helyi- és regionális gazdasági szereplőkkel. A 2006-ban elhunyt Bényi Árpád festőművész nevét viselő galériában jelenleg a 31. Debreceni Tavaszi Tárlat látható.

Kövesse a város meseményeit annak web- és közösségi média felületeinken is!

https://visitdebrecen.com

https://www.facebook.com/VisitDebrecenOfficial

https://www.instagram.com/visit.debrecen

https://www.tiktok.com/@visit.debrecen

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük