HOL Magazin

Életmód. Egészség. Jólét és jóllét.

HírekKultúra

Kihirdették a Prima Primissima Díj 2022-es jelöltjeit

A korábbinál is szélesebb körből kerülhettek ki idén a Prima Primissima Díj jelöltjei, mert az elismerés több kategóriáját is kibővítették. Az elismeréseket decemberben vehetik át a díjazottak.

A Prima Primissima Díj célja évről-évre, hogy támogassa az egyedi teljesítményt nyújtó tudósokat, kutatókat, oktatókat, alkotókat, művészeket, újságírókat és sportolókat Magyarországon és a határon túl. Az elismerést Demján Sándor üzletember alapította 20 évvel ezelőtt, az OTP Bank pedig 2013 óta gondozza és finanszírozza – emlékeztet az OTP Bank és a Prima Primissima Alapítvány által az MTI-hez hétfőn eljuttatott közlemény.

Mint a szervezők kiemelik:

az idei díjazottakkal összesen 580-ra nő az elismert kiválóságok száma, akik tevékenységét összesen több mint 5 milliárd forinttal támogatta a Prima Primissima Alapítvány.
A közlemény szerint az alapítvány kuratóriuma idén némileg módosította az elismerés kategóriáit, a színház- és filmművészet kategória kiegészült a táncművészettel, a képzőművészet kategória pedig az iparművészettel, emellett a sajtó kategóriát is kiszélesítették: kibővült az ismeretterjesztéssel, hogy az elismerés követhesse a média világának változásait.

A kuratórium tagjai titkos szavazással a kategóriánként három jelölt közül választja ki a primissimákat, akik 15 millió forintos elismerésben részesülnek. Azoknak a jelölteknek a tevékenységét, akik nem lettek primissimák, ám maguk is primák, 5 millió forinttal támogatja az alapítvány.
Az összes jelölt közül SMS-szavazással kiválasztható közönségdíjas 15 millió forinttal lesz gazdagabb. Az anyagi elismerések összértéke így eléri a 265 millió forintot.

A díjazottak várhatóan december 2-án ismét személyesen vehetik át elismeréseiket a Müpában.

A 2022. évi Prima díjazottak Magyar irodalom kategóriában Dobai Péter költő, író, dramaturg, Kovács András Ferenc költő, esszéíró, műfordító és Tóth Erzsébet költő.

Magyar színház-, film és táncművészet kategóriában Gálffi László színművészt, Pogány Judit színművészt és Popova Aleszja balettművészt tüntette ki a Prima díjjal a kuratórium.

A Magyar képző- és iparművészet kategória primái idén Baksai József festő- és grafikusművész, Hager Ritta textilművész és Vagyóczky Károly festő- és grafikusművész, bankjegytervező.

Magyar tudomány kategóriában Halmai Péter közgazdász, Lovász László matematikus és Szakály Sándor történész vehet át Prima díjat.

Magyar oktatás és köznevelés kategóriában Gabnai Katalin drámatanár, színikritikus, Härtlein Károly mesteroktató és Nógrádi Gábor író, népművelő lettek idén Prima díjazottak.

A kuratórium Magyar építészet kategóriában Gettó Tamás építész, belsőépítész, egyetemi tanárnak, Sugár Péter építésznek és Váncza László építésznek ítélte oda az elismerést.

Magyar ismeretterjesztés és média kategóriában Prima díjat kapott a Bartók Rádió komolyzenei rádió, Hadas Krisztina televíziós újságíró, szerkesztő, riporter és Juhász Anna irodalmár, kulturális menedzser.

A Magyar sport kategória idei Prima díjasai Hegedüs Csaba olimpiai bajnok birkózó, mesteredző, Pézsa Tibor olimpiai és világbajnok kardvívó és Vörös Zsuzsanna olimpiai bajnok öttusázó lettek.

Magyar népművészet és közművelődés kategóriában Kovács Gyula erdész, a régi magyar gyümölcsfajták őrzője, a Táncház Egyesület és Virágvölgyi Márta hegedűtanár, népzenész érdemelte ki az elismerést.

Magyar zeneművészet kategóriában Horváth Kornél ütőhangszeres előadóművész, Keller András hegedűművész, karmester és Kovács Kati énekesnő, szövegíró, filmszínésznő részesül Prima díjban.

MTI 2022. október 3., hétfő 15:46

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük