HOL Magazin

Életmód. Egészség. Jólét és jóllét.

Egyéb kategória

XXI. NEMZETKÖZI KATONAZENEKARI FESZTIVÁL

Aréna show, felvonulás és hangverseny a XXI. Nemzetközi Katonazenekari Fesztiválon

2022. október 6-8.

Történelemi örökségünk ünnepe, a Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál 350 zenészt számláló, fergeteges koncertekkel, izgalmas haditechnikai- és látványos szakalaki bemutatókkal ingyenesen várja az érdeklődőket a három magyar katonazenekarnak, továbbá az Ausztriából,  a Szlovákiából, a Csehországból és a Szerbiából érkező zenekaroknak köszönhetően.

„A esemény az 1970-es évek második felében hazai és regionális fesztiválként indult, de az évek alatt kinőtte magát egy nemzetközileg ismert és elismert, nagyszerű színvonalú katonazenekari fesztivállá.” – mondta Csizmadia Zsolt, ezredes, a Magyar Honvédség Központi Zenekarának főkarmestere.

Október 6-án ünnepélyes nyitóhangversenyre kerül sor a Debreceni Református Nagytemplomban, melyen a Szolnok Helyőrségi Zenekar, a Debrecen Helyőrségi Zenekar és a Kodály Kórus közösen adja elő Erkel Ferenc: Hunyadi László című művének nyitányát, majd Gabriel Faure: Requiem című lendületes, drámai művével emlékeznek az október 6-ai eseményekre.

„Egy teljesen új performanszt szeretnénk színpadra vinni a szakalaki bemutató alatt. Teljes erőbedobással és lelkesedéssel készülünk.” – avatta be a közönséget Pál István, őrnagy, a Debrecen Helyőrség karmestere.

Október 7-én hazai és nemzetközi hagyományokkal rendelkező felvonulást követhetnek figyelemmel a látogatók. A felvonulási sort 16:30-kor a Magyar Honvédség Központi Zenekara nyitja, őket követi az osztrák, a cseh, a szolnoki, a debreceni, a szerb, majd a szlovák zenekar, és indulnak a Piac utca-Simonffy utca irányából a Kossuth tér felé, ahol mind a hét zenekar különálló, rövid műsora lesz látható. A látványos felvonuláson 350 zenekartag díszes ruháikban és hangszereikkel adnak ízelítőt abból a programból, melyet másnap az Aréna Show során tapasztalhat meg a közönség. A zenekarok tradicionális indulóik mellett populáris dallamokat is játszanak a hallgatóság számára.

„Megszólalnak legújabb popslágerek, komolyzenei átiratok és filmzenék is, és egészen biztosan mind a magyar, mind a külföldi zenekarok meg fogják lepni a közönséget. Még egy dolgot szeretnék kiemelni, azt, hogy ez a fesztivál továbbra is ingyenesen látogatható.” – nyilatkozta Korponai Tibor, programigazgató.

Október 8-án szombaton már 15:00 órától programok várják a Főnix Arénához érkezőket. Az aréna mellett haditechnikai bemutatóval készül a Magyar Honvédség, ahol régi és új eszközök, továbbá a legmodernebb harcászati modellek kerülnek bemutatásra. A honvédség legfejlettebb, Gidrán nevet viselő páncélos járműve is helyet kap a bemutatón, melybe az érdeklődők akár bele is ülhetnek majd – a harckocsi a mezőhegyesi ménes lófajtájáról kapta magyar nevét, mely figurája a Magyar Honvédség 2022-es Debreceni Virágkarneválra készült kocsiján szimbolizálta a páncélos járművet. Az eszközök mellett a Honvéd Huszár Díszegység képviselői is jelen lesznek díszegyenruhában és lovaik kíséretében. 17:00 órától kezdetét veszi az Aréna Show, ahol látványos szakalaki bemutatókon mutatja be minden nemzet díszegyenruhában hagyományainknak megfelelő koreográfiáját és indulóit.

Különleges Díszelgő Csoport fegyveres bemutatója az esemény fénypontjának ígérkezik. A tradicionális műsorelemeket számos populáris és könnyed zene teszi még izgalmasabbá. Az est végéhez közeledve összevont Katonazenekari Show-val kaparásztatják el a közönséget, ahol Máté Pétertől is válogattak a zenei repertoárba, de többek között felcsendül a Cinema Paradiso és a Grease egy-egy jól ismert dala is. A zenekarokhoz a show során Vastag Tamás énekes és a Budapest Táncstúdió táncosai is csatlakoznak.

Az elmúlt évtizedekben új koncepcióba került a katonazene, és az ehhez köthető tradicionális, látványos és lenyűgöző elemek is új szintre emelkedtek. Megóvva a feledéstől a különböző kultúrák ezen értékeit a zenekarok szórakoztató és látványos showműsorban viszik színre e hagyományokat – már a mai világ érdeklődésére szabva.

 

Program:

Október 6.

19:30 – Ünnepi Hangverseny

Szolnok Helyőrségi Zenekar, Debrecen Helyőrségi Zenekar, Kodály Kórus

Debreceni Református Nagytemplom

 

Október 7.

16:30 – Katonazenekari Felvonulás

A Simonffy utcától a Nagytemplomig

 

Október 8.

15:00 – Haditechnikai bemutató

Főnix Aréna mellett

17:00 – Aréna Show 

Főnix Aréna

 

Résztvevő zenekarok:

Banská Bystrica Military Band (Szlovákia)

Debrecen Helyőrségi Zenekar

Légierő Zenekar Szolnok

Magyar Honvédség Központi Zenekar

Niš Military Orchestra (Szerbia)

The Olomouc Military Band (Csehország)

The Military Band of Lower Austria (Ausztria)

Az ingyenes Aréna Show-ra történő belépéshez előzetes karszalagfelvétel ajánlott a Kölcsey Központ Információs Pultjának munkatársánál. Az ülőhelyek kiosztása a karszalagok kiadása idejében történik, ezért érdemes mihamarabb felvenni, így biztosítva a legjobb helyeket a nézőtéren.

A XXI. Nemzetközi Katonazenekari Fesztivál híreiről Facebook eseményéből értesülhetnek az érdeklődők.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük