Ómagyar Mária-siralom Vásáry Tamással a Győri Könyvszalonon
A 20. Győri Könyvszalon keretében mutatkozik be Mező Tibor, az Ómagyar Mária-siralom szövegkönyve c. kötetével. A szerző Vásáry Tamás Kossuth-díjas karmester támogatását élvezi. Korábban publikált műve a Harmóniakert c. verseskötete.
Most nem kevesebbre vállalkozik, minthogy elemezve az ÓMS versritmusát, bemutassa ezt a csodás reneszánsz művet. A kötetben összefoglalta az elmúlt 100 év legjelentősebb nyelvészeti eredményeit, amelyek a szöveggel felfedezése óta történtek. Hasonmás költői alkotása, a szabályos időmértékes versritmussal, az ÓMS megzenésítését segíti elő. Az érdeklődőket igazi meglepetések várják 2021. November 20-án a Győri Nemzeti Színház Nagytermében.
Az Ómagyar Mária-siralom az első fennmaradt, magyar nyelvű versemlékünk. XXI. századi szépirodalmi megfogalmazásban sem könnyű olvasmány, viszonylag kevesen ismerik, gyakran tévesztik össze a Halotti beszéddel. Mező Tibor kötete azt célozza, hogy ez megváltozzon, minél többen érdeklődjenek a nemzeti ereklyénk iránt, írjanak róla minél többet felfedezésének 100 éves évfordulója alkalmából.
„A vers ritmussal rendelkezik, csakúgy, mint a zene, de az Ómagyar Mária-siralomban a metrumot eddig még senki nem tudta találóan elemezni. Új felfedezés, hogy minden versszaka önálló ritmikai egység, azaz más lesz a ritmus versszakpáronként. Az erről szóló – a tudományos megfigyelések és költői tapasztalatok alapján íródott – 140 oldalas szakkönyvet az osztrák Novum Publishing Kiadó gondozza” – avat be titkaiba bennünket a szerző.
A történet innen folytatódik: az ÓMS centenáriumát 2023-ban izgalmas rendezvénysorozattal tervezik megünnepelni. – Vásáry Tamás karmester közreműködésével az újólag komponált zenét elő is szeretnék majd adni. További értékes információt tesznek közzé honlapjukon: omscentenarium.hu
Irodalom mindenkinek
2021. november 19-21. között a megrendezésre kerülő Győri Könyvszalon a vidék legjelentősebb könyves rendezvénye, amely felvonultatja a könyvpiac újdonságait, figyelemmel kíséri és bemutatja a régió irodalmi értékeit, valamint színvonalas programokat kínálva, egy teljes hétvégére a könyvek világába invitálja a közönséget. Komplex kulturális esemény, amelynek középpontjában az irodalom áll.
A programfüzet szerint a Könyvszalon célja, hogy minél szélesebb társadalmi rétegeket szólítson meg, különös tekintettel az ifjúságra és a családokra, akik számára bőséges program választékot kínál a könyvfesztivál három napja. A rendezvények többségét az érdeklődők ingyenesen látogathatják, a kiállítók által hozott könyveket pedig jelentős kedvezményekkel vásárolhatják meg a Könyvszalon ideje alatt. A programfüzetet a konyvszalon.gyoriszalon.hu linken tudjuk böngészni.
Rendhagyó könyvbemutatóval tisztelegnek a centenárium alkalmából
A Könyvszalon program folyamában Mező Tibor és vendégei november 20-án szombaton 14.00-15.00 órakor kaptak helyet a Győri Nemzeti Színház Nagytermében.
Az Ómagyar Mária-siralom szövegkönyvének ismertetése rendhagyó könyvbemutató, mert biblioterápia keretében is bemutatják Vásáry Tamás, Mező-Vinnai Zita, valamint a Győri Nemzeti Színház tagjainak közreműködésével.
A mű felolvasása előtt Dr. Szentgyörgyi Rudolf, az ELTE egyetemi adjunktusa értékeli a könyv egyes részleteit, majd miután a vers teljes szövege elhangzott, a színpadon a szereplők biblioterápiás csoporttá alakulnak át, egyrészt azzal a céllal, hogy betekintést nyújtsanak egy ilyen foglalkozás működésébe, másrészt, hogy ezáltal a hallgatóságot is hozzá segítsék az alkotás mélyebb megértéséhez.
„Magyarországon is egyre elterjedtebbek a biblioterápiás foglalkozások, amelyek során a résztvevők különböző olvasmányokat használnak fel segítő, fejlesztő munkában a pszicho-szociális problémák kezelésére, illetve az önismeret fejlesztésére. A könyvtárakban az új művek bemutatása a hátrányos helyzetű célcsoport számára szintén a biblioterápia feladata. Jelen esetben a szereplők az Ómagyar Mária-siralom szövegkönyvéből olvasnak fel részleteket, amelyekhez hozzáfűzik saját életük tapasztalatait, megosztják a bennük felmerülő gondolatokat, érzéseket.” – tudjuk meg Mező Tibortól.
A bevételt jótékonysági célokra fordítják
A rendezvény ingyenesen látogatható. Azonban az adományozni akaró közönségnek lehetősége nyílik a könyvet megszerezni egy V.I.P. csomag megvásárlása keretében. Ez tartalmazza azt a bevételt, amit a Vásáry Tamás által alapított Gyermekhíd Alapítvány részére ajánlanak fel.
Kérdésünkre, hogy jó helyre kerül-e a felajánlás, Joó Beatris, az Alapítvány operatív igazgatója azt válaszolta:
„A Gyermekhíd Alapítvány missziója, hogy alapokat nyújtson egy kiegyensúlyozott élethez a család nélkül felnövő gyermekek számára.
Gyermekotthonban élő gyerekek és a velük foglalkozó nevelők és önkéntesek számára biztosít több oldalú támogatást, illetve szakmai fejlődési lehetőséget.
A felajánlás a kreativitással párosul, és köszönjük.”