Gourmet: új lendület a gasztronómiában
Míg tavaly az „örökség” témáját járhattuk körül a hazai gasztronómia legátfogóbb eseményén, idén az „új generáció” kerül a középpontba június
Több olvasásaÉletmód. Egészség. Jólét és jóllét.
Míg tavaly az „örökség” témáját járhattuk körül a hazai gasztronómia legátfogóbb eseményén, idén az „új generáció” kerül a középpontba június
Több olvasásaMájus 26. és 28. között rendezik meg az évről évre tízezernél is több látogatót vonzó, 19 hazai kereskedelmi pálinkafőzdét felvonultató
Több olvasásaA pünkösdi hétvégén rendezik meg a 21. balatoni bor- és halünnepet Balatonfüreden, a rendezvényt gyermeknapi programok is színesítik. – közölte szombaton
Több olvasásaHarminc kulturális program, koncertek, gyerekszínházi előadások, nyitott pincék, ételkülönlegességek várják a közönséget a Szekszárdi Pünkösdi Fesztiválon. Ezt hét év után
Több olvasásaSárközi táncosok és egri fertálymesterek is bemutatkoznak a Skanzen Pünkösdi Örökség Ünnepén, ahol május 28-án és 29-én színpadi produkciókkal, kézműves
Több olvasásaSzámos újítással jelentkezik idén a 30 éves Sziget fesztivál. Célja, hogy a pandémia után visszaszerezze vezető pozícióját az európai fesztiválpiacon.
Több olvasásaA magyarhangya következő bemutatója Lois Patiño lélekvándorlós road movie-ja, az idei Berlini Filmfesztivál Encounters szekciójában debütált Samsara. Egy film, ami
Több olvasásaA június 16. és 18. közötti Debrecziner Gourmet Fesztivál újdonsága, hogy a szabadtéri kóstolót idén zenei produkciók színesítik. Szombaton –
Több olvasása2023. május 25. (csütörtök) 19.00 Közös kóstolóestre készülünk a fantasztikus Scherer Péterrel és a legendás Szepsy borokkal, ifj. Szepsy István tolmácsolásában. Ezen az estén Európa legjobb
Több olvasásaA Budapest Beer Week csapata ismét összegyűjtötte a hazai sörfőzdéket – kiegészülve Major Levi borásszal – egy közös sörre a
Több olvasása